Ítélkezésmentesség, hála, türelem és kedvesség

A mindfulness gyakorlása során többféle hozzáállásbeli tulajdonságot fejlesztünk, többek között az ítélkezésmentességet, a hálát, a türelmet vagy a kedvességet. Ezek mind olyan dolgok, amelyeket a mai gyors reakciókba és megoldásokba kapaszkodó világunkban nem gyakorolunk eleget, viszont a tudatos jelenlétben élt mindennapoknak ezeknek a viszonyulásoknak az újra felfedezése és a folyamatos fejlesztése lehet az egyik “titka”.

Egy mindfulness tréning első heteiben a résztvevők szembesülhetnek az  előbb említett viszonyulások hiányából fakadó problémákkal és kihívásokkal, amelyek megakadáshoz vagy a gyakorlás teljes elhagyásához is vezethetnek. A hozzáállások fejlesztésében az első lépés az lehet, hogy mélyebben megértjük őket és a hasznukat.

Nézzük csak meg az ítélkezésmentességet, ami ugye a Jon Kabat-Zinn-féle mindfulness alapdefinícóiban is szerepel. Minden egyes pillanatban, amikor történik velünk valami, ítéletet hozunk: borús az ég – valószínűleg esni fog; az ott egy banán – az egy édes gyümölcs, szeretem. A tudásbázis, amiből ilyenkor merítünk, nagy hasznunkra van a mindennapokban, hiszen nem kell minden esetben megkóstolni a banánt, hogy meggyőződjünk az ízéről és arról, hogy szeretjük-e. Így tudunk időt spórolni, ezért vannak a rutinok és a szokások a hasznunkra. Az ítélkezés akkor kezd el problémákat okozni, amikor hagyjuk, hogy az emberiségben évezredek alatt, a túléléshez kifejlesztett negatív előítélet önkényesen működjön. Például: nemsokára megbeszélésem lesz a főnökömmel – múltkor nehéz volt vele – ez a meeting is nehéz lesz – ha lehetne, nem mennék be; vagy megettem ezt a fél tábla csokit a napom végezetével – sosem tudok uralkodni magamon – micsoda gyenge ember vagyok; vagy már megint nem tudtam a légzésemre koncentrálni a meditáció alatt – ez egy rossz meditáció volt – nem ér semmit a gyakorlás. Ezeket az ítéleteket észrevétlenül vonjuk le magunkban, és a másodperc töredéke alatt jutunk el a konklúzióhoz, ami nagyon meggyőzően valóságosnak tudja mutatni magát. Ezek a konklúziók, amelyeket a tréningeken mentális eseményeknek címkézünk, és amelyeknek nem tulajdonítunk nagyobb jelentőséget mondjuk egy viszketéses testérzetnél, stresszben tarthatnak minket, és nem kínálnak számunkra választási lehetőséget.

Az ítélkezésmentesség azt jelenti, hogy ismerjük az agyunk működését és tudatában vagyunk annak, hogy állandóan ítéletet hozunk. Az ítélkezés felismerése (a meditáció során is) lehet az első lépése ennek az új fajta viszonyulásnak a kifejlesztéséhez.

A hála szintén egy fontos hozzáállás, nemcsak a meditációhoz, hanem az élethez is. Hálásnak lenni nem pusztán azt jelenti, hogy előléptettek minket, és ennek örülünk. A hála gyakorlása ott kezdődik, hogy örülünk annak, hogy lélegzünk. A mai, kitárulkozó, kifele élő világunkban ez a fajta világlátás azért lehet kihívás, mert az átlagos többé már nem elég. A Facebookra senki nem rak fel egy képet magáról azzal a szöveggel, hogy örülök, hogy van egy egészséges testem, csak akkor például, ha az jól van fotózva, így szebbet mutat a fotó, mint a valóság. Pedig ha az alapvetőnek mondott, átlagos dolgokért is hálát adunk, az segíthet abban, hogy egy nehéz helyzetben meglássuk a kellemest is. Ez segíthet kijönni a negatív gondolatok köréből és a stresszhelyzetből, és a kellemes dolgok tudatosítása után más minőségben tudjuk folytatni a napunkat.

A türelem egy olyan hozzáállás, ami totálisan átalakult az elmúlt években a digitális világnak köszönhetően. A keresőmotorok egyre gyorsabban szolgálnak megoldásokkal és válaszokkal a kérdéseinkre, ez viszont a türelem lecsökkenését hozza magával, nemcsak az internetes térben, hanem az offline életünkben is. Pedig az életet a hús-vér térben éljük, ahol nem lehet mindent a végtelenségig gyorsítani, és ahol nincs mindenre a másodperc töredéke alatt válasz.

A mindfulness gyakorlásához a türelem elengedhetetlen, hiszen nem lehet például egy hét alatt pontosan megismerni a szokásainkat és megszabadulni a régi beidegződéseinktől. De érdemes azt is felismerni, hogy azért mert siettetünk dolgokat, attól még nem érünk a végükre hamarabb, ellenben jó sokat rágódunk rajtuk előre. A rágódás pedig nem hoz autentikus, szabad megoldásokat, inkább erőltetett és félelemből táplálkozó végeredményt.

Végül pedig jöjjön a “nagy falat”, a kedvesség. A kedvesség a tapasztalataim szerint néha értelmezhetetlen fogalom a tréning résztvevők között. “Én nem vagyok egy szirupos egyéniség, minek gyakorolnék kedvességet, egyáltalán mi ez pontosan?” – merül fel a kérdés. A kedvesség amikor szenvedéssel teli pillanatban aktívan gyakoroljuk, együttérzéssé válik. Gyakorolható saját magunk felé, mások felé vagy a tapasztalásunk felé. Meditáljunk bárhogyan és bármennyit, saját magunk állandó kritizálása helyett lehetünk megértőek és megbocsátóak magunkkal szemben. Jöjjön fel bennünk akármilyen reakció egy nehéz helyzettel, vagy (pl.: meditáció közben) fizikai fájdalommal szemben, amennyire csak lehetséges, kedvességgel forduljunk felé, hogy el tudjuk fogadni. És ha ez lehetetlennek tűnik első ránézésre, azt szoktuk mondani, hogy tartsuk meg legalább a kedvesség szándékát: tehát a fájdalmat nem szeretni kell, de mivel már ott van, már megtörtént, ezért érdemes legalább biccenteni felé: “Látlak, fájdalom!”

Ha valamit rosszul csináltunk vagy hibáztunk, tudatosíthatjuk magunkban, hogy ez egy közös emberi tapasztalás, és hogy szenvedés van jelen. A szenvedésünk felé fordulhatunk megértéssel, mintha egy jó barátunkat próbálnánk vigasztalni.  A mindfulness gyakorlása során egyes meditációk a kedvesség felébresztését segítik, egyesek pedig az együttérzés kifejlesztését. Ennek a viszonyulásnak a tudatos elsajátítása azért lehet fontos, mert az életben vannak és lesznek nehéz helyzetek, és van olyan, hogy úgy elönt minket a félelem, a harag, a szégyen, hogy teljesen maga alá temet. Ilyenkor nem tehetünk mást, mint hogy tudatosítjuk, hogy éppen ez történik, és hogy ez mással is ugyanígy megesik, hiszen senki sem tökéletes. A fájdalmat, amit ilyenkor tapasztalunk, pedig a kedves odafordulással enyhíthetjük.

“Ahelyett, hogy egész nap problémamegoldó üzemmódban, túlfeszített módon pörgünk arra fókuszálva, mit kellene megjavítani az életünkben vagy magunkban, talán meg-megállhatunk egy pillanatra a nap során, és rácsodálkozhatunk arra, ami ép.”

(Kristin Neff)

HÍRLEVÉL-FELIRATKOZÁS